Joomla Free Template by FatCow Hosting

Még utoljára a Népszabadság bezárásáról

A bal oldali média feketenapja volt tavaly október 8-a: aznap már nem jelent meg a Népszabadság. Zárolták az archív anyagokat is, az újságírókat nem engedték be a munkahelyükre. Mindez annak köszönhetően történt, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolta magát a Mediaworks nevű céggel a Pannonlapokba, és ezzel kivégezték a legnagyobb baloldali médiafelületet, nem sokkal később pedig szélnek eresztették annak szerkesztőségét.  Sok helyütt lehetett erről olvasni, sőt, az elmúlt hónapokban, ebben a témában két könyv is megjelent. A szerkesztőség tagjai, illetve a főszerkesztő, Murányi András jegyezték a köteteket. A történetet mindkét oldalon másként interpretálták természetesen. A tulajdonos és a kormánypártok hosszú távú veszteségről beszéltek, míg az újságírók és a főszerkesztő bizonyították, hogy a volt tulajdonos hogyan ellensúlyozta a veszteséget a nyomda lehetőségeinek kihasználásával, és persze a váratlan döntés következményének költségei messze meghaladták az amúgy, az utóbbi időben is csökkenő veszteséget, akár több évre is.  A cikkek és a megjelent kötetek tehát próbálták a nagyérdeműt tájékoztatni a valóságról – ki milyet élt meg persze –, és közben sokkal kisebb publicitást és figyelmet kapott a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Szociális és Segélyező Egyesülete (továbbiakban: Egyesület). Ennek elnökével, Kelen Károllyal beszélgettünk.A bal oldali média feketenapja volt tavaly október 8-a: aznap már nem jelent meg a Népszabadság. Zárolták az archív anyagokat is, az újságírókat nem engedték be a munkahelyükre. Mindez annak köszönhetően történt, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolta magát a Mediaworks nevű céggel a Pannonlapokba, és ezzel kivégezték a legnagyobb baloldali médiafelületet, nem sokkal később pedig szélnek eresztették annak szerkesztőségét.

Sok helyütt lehetett erről olvasni, sőt, az elmúlt hónapokban, ebben a témában két könyv is megjelent. A szerkesztőség tagjai, illetve a főszerkesztő, Murányi András jegyezték a köteteket. A történetet mindkét oldalon másként interpretálták természetesen. A tulajdonos és a kormánypártok hosszú távú veszteségről beszéltek, míg az újságírók és a főszerkesztő bizonyították, hogy a volt tulajdonos hogyan ellensúlyozta a veszteséget a nyomda lehetőségeinek kihasználásával, és persze a váratlan döntés következményének költségei messze meghaladták az amúgy, az utóbbi időben is csökkenő veszteséget, akár több évre is.

A cikkek és a megjelent kötetek tehát próbálták a nagyérdeműt tájékoztatni a valóságról – ki milyet élt meg persze –, és közben sokkal kisebb publicitást és figyelmet kapott a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Szociális és Segélyező Egyesülete (továbbiakban: Egyesület). Ennek elnökével, Kelen Károllyal beszélgettünk.

Mit tudott tenni elnökként az egyesületi tagokért?

- Hosszú éveken keresztül részt vettem előbb a Ringier, majd a Mediaworks közgyűlésein – kezdi Kelen Károly. - A részvényarány nem engedte meg, hogy szavazatommal érdemben beleszólhassak a konkrét döntésekbe, de mindenki, akinek részvényei és vele együtt jogai vannak egy cégnél, tudja, hogy a törvény viszonylag hatékony szabályozza a kisrészvényesek jogait, minden a működésre vonatkozó adatról információt kaphat, javaslatokat tehet, hozzászólásának nyoma marad a cégbíróságnál fellelhető iratokban.

Az Egyesület a rendszerváltás után megalakuló új vállalat részvényese volt eleinte több, mint négy-, a későbbi tőkeemelések után végül valamivel kevesebb, mint kétszázalékos tulajdonrésszel. A közgyűléseken való részvétel és az adatbúvárkodás okán első kézből származó információim vannak arról, hogyan vált a cég az ezredfordulón milliárdos nyereséggel és milliárdos eredménytartalékkal bíró vállalatból veszteségessé.

Úgy tudni, a szerkesztőség maga választhatott főszerkesztőt, így igazából a tagok döntöttek bizonyos szempontból a jövő felől.

- Az alapító okirat lelkes szerkesztői a kilencvenes évek elején elképzelni sem tudták, hogy a lap hosszabb távon valaha is negatív eredményt produkáljon. Büszkék lehettek magukra, amikor kitalálták a tulajdonosi hatalomtól megvédő önigazgatás formáját. A konzorciumi szerződés részét képezte a szerkesztőségi statútum, amely többek között kimondta: amíg három egymást követő év nem lesz veszteséges, a szerkesztőség maga választhatja a főszerkesztőt és maga határozhatja meg a közléspolitika elveit. Ez sokáig jól működött, de egy idő múltán a nagy tulajdonosok úgy érezték, jobban tudnák, mit kellene csinálni, ezért érdekükben állt a veszteség kimutatása. Téves döntéseik nyomán ugyanakkor már konszolidáltak volna, de nem biztos, hogy ehhez megvoltak a megfelelő szakértőik.

Ha valaki megnézi a Népszabadság lapszámait a Mediaworks-nél eltöltött, valamivel kevesebb, mint kétéves időszakban, látni fogja, hogy a szerkesztőség ennek megfelelően dolgozott, mégpedig érdemi korlátozás nélkül. Ha jó lapot csináltunk, az a mi érdemünk volt, ha rosszat, a mi hibánk.

Mi a véleménye a volt osztrák tulajdonosról?

- Nem tudom, valaha kiderül-e, hogy az osztrák tulajdonos, Heinrich Pecina eleve stróman volt-e, vagy komolyan gondolta, amit minden nyilvános és személyes találkozásunkon is leszögezett: a Népszabadságot óriási értéknek tartja, és „mindennapi újságolvasóként” az a célja, hogy mint hazájában, nálunk is a polgári létforma része maradjon az első számú magyarországi napilap. A „lelkes amatőr” nézőpontja ellenére tartottam magam régi elvünkhöz: az újságírásnak megvannak a szakmai szabályai, amíg azok betartásával szabadon lehet dolgozni, nem számít ki a lap tulajdonosa.

Tavaly nyár óta egyre sokasodtak a pletykák arról, hogy Pecina kénytelen lesz megválni a laptól. Egyrészt üzlettársa, Spéder Zoltán, a lapnak működési hitelt nyújtó bank vezetője „kikerült a pikszisből” a Fidesznél, másrészt neki magának is komoly támadásokat kellett elszenvednie szerbiai és ausztriai működése kapcsán.

Pecina, ha állította is, hogy a médiában ezúttal hosszabb távra akar berendezkedni, várható volt, hogy előbb-utóbb ki fog szállni. De még ha volt is már vevője, nem valószínű, hogy a terv részét képezte a Népszabadság azonnali bezárása. Tavaly nyáron jelzálogkölcsönt vett föl ugyanis a cég a Népszabadság védjegyre – a pontos összeget nem lehet tudni, de több százmillió forintról lehet szó –, márpedig a védjegy szándékos elértéktelenítése súlyos bűncselekmény gyanúját alapozza meg. Tudomásunk szerint a bank azóta sem tett feljelentést, ami viszont a részben állami tulajdonú pénzintézet nem éppen felelős viselkedésére utal.

Bár már a legtöbben tudjuk – kollégák, újságolvasók –, hogyan történt meg az a bizonyos pillanat, mikor véget ért a Népszabadság története, kérem, idézzük fel azzal, amikor az Egyesület elnökeként próbált meg tenni az ügy érdekében.

- A lapot 2016. október 8-án a dolgozók munkájának felfüggesztéséről szóló motoros futárral kézbesített levéllel szüntették meg. Akkor a Mediaworks azt állította, hogy terveket készít a folytatásra. Néhány héttel később Heinrich Pecina az egész céget eladta, és az új tulajdonos képviseletében Liszkay Gábor vezérigazgató – aki egyúttal a Magyar idők felelős kiadója is –, decemberi közleményében tudatta, hogy nem lát esélyt a Népszabadság újra kiadására.

Ekkor levélben kértem őt, hogy mivel „a jövőben a Mediaworks-nek értéket nem képvisel a Népszabadság név és a lap kiadói joga, kérjük, számunkra visszaadni szíveskedjék”. Erre kaptam ezt a választ: „Hozzám címzett levelében igényelt kérésének, miszerint a Népszabadság alapítói-, védjegy-, és kiadói jogait –ahogy Ön fogalmaz – » adjam vissza « Önöknek, nem áll módomban teljesíteni. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.”

A szűkszavú elutasítás újabb kérdéseket implikált: „Eddigi tudomásunk szerint éppen önnek állna módjában a névhasználati és kiadói jog átadása. Ezek szerint valaki mástól – belső vagy külső – személytől függ az átadás? Vagy már más tulajdonában van, és neki áll módjában rendelkezni vele?”, de hiába tettem föl őket, választ azóta sem kaptam.

Mi lett a szerkesztőség – így az Egyesület – tagjaival?

- A Népszabadság munkatársai március elejéig megváltak a Mediaworks-től (a majdnem nyolcvanból négyen vagy öten maradtak újságíróként, fotósként, technikai dolgozóként a céghez tartozó Világgazdaságnál és Nemzeti Sportnál). A legtöbben el tudtak helyezkedni, vagy – ahogy én is – nyugdíjba mentek. A tervek, hogy együtt indítunk új lapot – online médiumot –, egyelőre kútba estek. Azért én számítok rá, hogy indulhat még valami, amihez a Népszabadság Egyesület csatlakozhat valamilyen formában. Abban biztosak lehetnek az esetleges leendő olvasók, ha a név szerepelni fog valamilyen impresszumban, ott minőségi munka folyik majd – fejezte be Kelen Károly Népszabadság egyesületi elnök a demokrata.info számára a tájékoztatást.

R.S.J.