Joomla Free Template by FatCow Hosting

Miért „Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről”?

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Garai Róbert a „Zsidó  mezőkön – zsidó mezőkről” című kamara előadás szerzője, dramaturgja, rendezője.Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Garai Róbert a „Zsidó  mezőkön – zsidó mezőkről” című kamara előadás szerzője, dramaturgja, rendezője.

 

Zsidó  mezőkön – zsidó mezőkről

Az előadás alkotója már akkor hallatott magáról, amikor az még meg sem valósult, mivel Garai Róbert színész-rendező a Civil Alap pályázatán elnyert 2,5 millió forint támogatást visszautasította. Garai Róbert, ahogyan azt a MAZSIHISZ is tette, tiltakozott a német megszállás emlékműve ellen, valamint azért mert a kormány nem váltotta le Szakály Sándor történészt a Veritas Történetkutató Intézet éléről, villetve, hogy a kormány nem vonta be a zsidó szervezeteket a tervezett új holokausztmúzeum koncepciójának kialakításába.

A Demokrata Info első kérdése tehát Garai Róbert színész-rendezőhöz, mégis hogyan valósult meg az előadás?

Garai Róbert: A „Zsidó mezőkön – zsidó mezőkről” című kamaraszínházi előadás – az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének köszönhetően valósult meg.

DI: Az előadás kávéházi környezetben játszódik, ahol korszak forrásaira támaszkodva válogatott versekkel, sok humorral, korabeli dalokkal a zenei világot is felelevenítve mondja el a zsidók 1920 - tól, 1945-ig tartó Holokauszthoz vezető történetét. Mi volt a rendezés koncepciója?

GR: Sok zsidó író, mint szellemi mezőt említ három teret: a zsinagógát, a könyvtárat és a kávéházat. A kávéház emblematikus hely, otthoni közeg a vallásos és világi zsidóságnak, az íróknak, művészeknek, költőknek -, azért gondoltam ezt a darab helyszínének.

Az előadás elősegíti a történelmi szembenézést, és méltó emléket állít azoknak a magyar honfitársainknak, akik vallásuk, származásuk miatt szenvedtek és haltak meg. Részleteket mutatunk be a kor mindennapjaiból, a társadalmi feszültségek megjelenési formáiról. Bemutatjuk a zsidó szellemiséggel közösséget vállaló alkotók kulturális világát. Teret nyújtunk a különféle irodalmi műfajoknak: versek, esszék, novella-, újságcikk- és levélrészletek hangzanak el. Megjelenítjük a kor humorát, amely görbe tükörben mutatja be a korabeli társadalmat. Előadásunk azt a jelentős ívet járja be, amely a monarchia végnapjaitól a holokausztig tartott.

A kávéházban, ahogy a zsidótörvények sorban hozták meg, úgy jelennek meg a szimbolikus fogasokon mennyiségében is a szögesdrótok: ahogy egyre szűkítik az életteret. Először jogfosztás, aztán a gettó és aztán az életünket is elveszik. Ennek a folyamatát próbáltam meg ábrázolni színpadon.

DI: Megmutatja a darabban zsidó kulturális értékeket és legfőképpen a humort. Miért a humor szemszögéből közelíti meg a témát?

GR: A zsidóságra jellemző, hogyha túl akart élni valamit, akkor mindig a humorérzékére támaszkodott és a humorral próbált meg mindig a rettenetes körülmények között túlélni. Mikor kutattam az irodalmi alapanyagot - verseket, prózákat, újságcikkeket, levéltári feljegyzéseket -, döbbenetes élmény volt, hogy rengeteg humort találtam erre a korszakra vonatkozólag, miközben elképesztő volt az a borzalom, hogy ezzel egy időben mi történik velünk, zsidókkal.

Ezt a darabot elsősorban a mai fiataloknak csináltam: a túlélés humorára próbáltam szerkeszteni a darabot: arra gondoltam, hogy a befogadó készségre előnyösebben hat. Úgy gondoltam, hogy az üzenet ezzel a koncepcióval inkább eljut az emberekhez.

DI: Az egyik jelenetben két zsidó fiatal nyilas karszalagot húz. Mit akart ezzel kifejezni?

GR: Ebben a darabban mindenki zsidó, ezért ők játsszák el a nyilasokat is. Gut Jantev, mondják, a nyilas vezéri poszttért harcolók. Gúnyolódnak a zsidókon, a zsidó fiatalok, akik játsszák ezeket a szerepeket.

A „Kabaré” című film volt az etalon, ebben is az a jelenet, amikor egy szép ártatlan arcú fiatalember énekelni kezd, aztán nyit a kamera és kiderül, hogy ez egy náci fiatal, aki aztán eltorzult arccal énekli tovább a dalt es a többiek is üvöltik velük.

Én is úgy voltam vele, hogy a két zsidó fiú - akik a színpadon ennek a kornak, a cseperedő nyilas mozgalmát jelenítik meg -, hogy az még humoros, nevetünk rajta, hogy nem vesszük komolyan: szól a zene, táncolnak is, aztán egyszerre csak megszűnik a vidámság, gúnyolódni kezdenek, majd félelmetessé válnak. Ahogy visszamennek a színpadi térbe, a kávéházban levő zsidók ekkor már nem nevetnek, hanem félnek!

Megmutattuk, hogy ezt a paramilitarista szörnyű jelenséget, amelyet abban a korban sem vettek komolyan, ahogy például a Magyar gárdát és a Betyár sereget sem napjainkban, hanem kinevették őket! A jelenet végén pedig ott a figyelmeztetés, hogy vigyázni kell: mi történhet.

Döbbenetes, ahogy haladt a kor, bekövetkezett a német orientáció a történelemben, már meg is megjelent a szörny, a nyilas mozgalom, aminek az akkori kormány táptalajt adott. Nem próbálta megfékezni senki néhány értelmiségin kívül, és a végén tudjuk, hogy mi történt: katasztrófa, végkorszak, a Holokauszt.

DI: Nem mutatja meg a darabban, hogy a többség akkoriban elfordította a fejét: hogy nem volt bennük részvét. Úgy gondolom, hogy a zsidóságnak ez nagyon mély fájdalma, amit tulajdonképpen nem említ meg. Miért?

GR: Szerintem ez a fájdalom megjelenik. A magyar írók és művészek egy csoportja elítélte a zsidótörvényeket. Nagyon kevesen, de voltak - pusztába kiáltott szó -, akik mellénk álltak. Nem akarok ítélkezni. Egy dolgot ábrázoltam, illetve akartam megmutatni: azt, hogy mi történt. Fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy vigyázzunk, mert ami most, napjainkban van, nagyon hajaz arra a korszakra, ami akkor volt. Ha nincs velünk szolidaritás, akkor odajutunk.

DI: Mit üzen a darab a mai fiataloknak?

GR: Szörnyű, hogy a Magyar Gárdát és a Betyársereget, ez a militarista erősödő mozgalmat ahelyett, hogy kritizálnák az emberek, inkább eltűrik. Nagyon-nagyon komolyan kéne venni: fel kellene lépni ellene, mert egy pillanat alatt elöntheti a II. Világháborús szörnyűség az országot. Azt gondolom, hogy tényleg az a legveszélyesebb, amikor a televízióban megszólaltatnak nácikat, Jobbikosokat, akiknek gyakorlatilag teret adnak, amivel nem elfogadhatóvá, de láthatóvá teszik őket. Ki kell jelenteni, hogy nácikkal, nem paktálunk!

Egyszerűen tudomásul kéne venni, hogy nácikkal nem szabad szóba állni. Most én olyan folyamatot látok, ami eliminálja ezt. A darabban próbáltam megmutatni a jelenkorszak és az akkori korszak közötti párhuzamot.

Az első rész etapját azzal a felkiáltással zárja le a narrátor, hogy „hogyan tehették ezt meg velünk!” Gyakorlatilag az mindenkire vonatkozik. Valóban minden kisebbségre, minden üldözöttre: hogyan tehették ezt meg velünk?!

Ez a legfontosabb mondat szerintem. De nem akartam szájba rágni az üzenetet, ez nem egy didaktikus üzenet akart lenni, hanem összességében jelenik meg a darabban.

 

Láng Judit

 


 

A szerző kiegészítése:

Lehet vitatkozni, ki mennyiben felelős, az azonban tény, hogy Magyarország szégyenére megszületett a XX. századi Európa első zsidótörvénye, az 1920. évi XXV. tc., más néven „numerus clausus” (zárt szám). Haller István kultuszminiszter, aki a törvényjavaslatot 1920. szeptember 2-án a magyar országgyűlés elé terjesztette, nem kis büszkeséggel mondta: „Bizonyos az, hogy minket abban, amit most törvényben akarunk lefektetni, senki nem előzött meg.”

A magyarországi zsidóüldözés nem a német megszállással -, nem 1944. március 20-án, hanem 1920 szeptemberében, a numerus claususszal kezdődött. A „nemzeti keresztény” Magyarország ekkor tette meg az első lépést a magyar holokauszthoz vezető úton” (Csernok Attila: A komáromi pontonhíd).

 

Zsidó  mezőkön – zsidó mezőkről

Zsidó  mezőkön – zsidó mezőkről

Az előadás szereplői: Albert Gábor, Joó Gábor, Kertész Péter (Jászai Mari-díjas), Kövesdi László, Masa Antita, Masa Tamás, Szabó Endre és Zsolnai Júlia

Harmonikán és a zongoránál közreműködik: Csányi Sándor

Konzultáns: Gadó János

Rendezőasszisztens: Róna Judit

Díszlet: Hornyák Elemér

Rendezte: Garai Róbert