Joomla Free Template by FatCow Hosting

Belpolitika

  • A DK közérdekű adat-igénylést nyújt be az MTVA-szerződésekkel kapcsolatban

    Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja bejelentette, hogy a DK közérdekű adat-igénylést nyújt be az MTVA-szerződésekkel kapcsolatban.Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja bejelentette, hogy a DK közérdekű adat-igénylést nyújt be az MTVA-szerződésekkel kapcsolatban.

  • A DK szerint 250 ezer embert akar betelepíteni az Orbán-kormány

    Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció alelnöke sajtónyilatkozatot adott, amelyben hangoztatta, hogy "250 ezer embert akar betelepíteni az Orbán-kormány".Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció alelnöke sajtónyilatkozatot adott, amelyben hangoztatta, hogy "250 ezer embert akar betelepíteni az Orbán-kormány".

  • A DK szerint fel kell oszlatni az Országos Roma Önkormányzatot

    Niedermüller Péter a DK alelnöke, EP képviselő sajtónyilatkozatában kijelntette, hogy "az elmúlt napokban teljesen egyértelművé vált, hogy az Országos Roma Önkormányzat alkalmatlan és méltatlan a legnagyobb hazai kisebbség képviseletére. Verekedés az önkormányzat ülésén, kölcsönös korrupciós vádak, titkos találkozók kormányzati politikusok részvételével - csupa a képviselet hitelét romboló botrány."Niedermüller Péter a DK alelnöke, EP képviselő sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy "az elmúlt napokban teljesen egyértelművé vált, hogy az Országos Roma Önkormányzat alkalmatlan és méltatlan a legnagyobb hazai kisebbség képviseletére. Verekedés az önkormányzat ülésén, kölcsönös korrupciós vádak, titkos találkozók kormányzati politikusok részvételével - csupa a képviselet hitelét romboló botrány."

  • A DK szerint: Le kell állítani a paksi bővítést!

    A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a korábbi energiaügyi miniszter, Molnár Csaba rendkívül elítélően nyilatkozott a kormány paksi terveit illetően. A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a korábbi energiaügyi miniszter, Molnár Csaba rendkívül elítélően nyilatkozott a kormány paksi terveit illetően.

  • A földikutya veszélyben van

    földikutya - fotó - Magyar NarancsIdén a földikutyát választották az év emlősének Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programjában. 
    Ez igazán remek dolog. A földikutya veszélyben van.

    A földikutya eddig is veszélyben volt persze. A tudósok szerint mintegy kétmillió éve jelent meg a Kárpát-medencében (kissé megelőzve a magyarokat, a szittyákat, illetve úgy általában véve a magát némi humorérzékkel Homo sapiensnek nevező fajt), és abból egész jó eléldegélt mintegy egymillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszáz évet. Aztán jött az ipari forradalom, a nagyüzemi mezőgazdaság, a DDT és a talajkultivátor, ami megtizedelte a földikutyát. KONOK PÉTER írása.

  • A haza nem lehet Európa ellenzékében! avagy hatezerötszáznyolcvan órával Orbán tusványosi beszéde után

    Lapunk, a Demokrata Info szerkesztősége megkapta Ujhelyi Istvánnak, az MSZP alelnökének, EP-képviselőnek Magyarország polgáraihoz intézett nyíltlevél-sorozatának legújabb levelét, amit ajánlunk olvasóink figyelmébe.Lapunk, a Demokrata Info szerkesztősége megkapta Ujhelyi Istvánnak, az MSZP alelnökének, EP-képviselőnek Magyarország polgáraihoz intézett nyíltlevél-sorozatának legújabb levelét, amit ajánlunk olvasóink figyelmébe.

     

     

     

  • A Holokauszt és Trianon

    Lapunk a közelmúltban közölt egy publicisztikát Mai antiszemitizmus címen a Saul fia című film óriási sikere kapcsán. Egy kedves olvasónk ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmünket egy kutatásra, ("Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban – 2015. év") amely válaszol a publicistánk által felvetett kérdésre. A kutatási jelentést ismertettük olvasóinkkal (ide kattintva elolvasható). Ismét érkezett szerkesztőségünkbe egy vélemény ezzel kapcsolatosan. A véleményt, amely a "trianonozás" és a "holokaosztozás" kifejezéseket köti össze, szívesen közöljük, mivel színesíti, árnyalja a kialakult képet, s reagál a film kapcsán kialakult negatív, antiszemita kommentekre is.Lapunk a közelmúltban közölt egy publicisztikát Mai antiszemitizmus címen a Saul fia című film óriási sikere kapcsán. Egy kedves olvasónk ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmünket egy kutatásra, ("Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban – 2015. év") amely válaszol a publicistánk által felvetett kérdésre. A kutatási jelentést ismertettük olvasóinkkal (ide kattintva elolvasható). Ismét érkezett szerkesztőségünkbe egy vélemény ezzel kapcsolatosan. A véleményt, amely a "trianonozás" és a "holokausztozás" kifejezéseket köti össze, szívesen közöljük, mivel színesíti, árnyalja a kialakult képet, s reagál a film kapcsán kialakult negatív, antiszemita kommentekre is.

  • A Jobbik a gyűlölet pártján áll

    Az Együtt sajtónyilatkozatban reagált a a Jobbik kongresszusán elhangzottakra. Szerintük "Lelepleződött a Jobbik, továbbra is a gyűlölet pártján állnak."Az Együtt sajtónyilatkozatban reagált a a Jobbik kongresszusán elhangzottakra. Szerintük "Lelepleződött a Jobbik, továbbra is a gyűlölet pártján állnak."

  • A Jobbik ügyeivel nyerne időt a Fidesz

    A Fidesz lejtmenete, és egyre nyilvánvalóbb belső válsága azt eredményezi, hogy valamit lépnie kell a kormánypárt vezetésének. A jövő évi költségvetés előrehozása, benne egyes adóelemek csökkentése, illetve a bevándorlásellenes nemzeti konzultáció egy új politikai terméket jelentenek. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy ez elegendő lehet-e a válság kezelésére, vagy csak időhúzásnak szánták.A Fidesz lejtmenete, és egyre nyilvánvalóbb belső válsága azt eredményezi, hogy valamit lépnie kell a kormánypárt vezetésének. A jövő évi költségvetés előrehozása, benne egyes adóelemek csökkentése, illetve a bevándorlásellenes nemzeti konzultáció egy új politikai terméket jelentenek. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy ez elegendő lehet-e a válság kezelésére, vagy csak időhúzásnak szánták.

  • A jövő a fiataloké, segítsük őket!

    A Demokrata Info a közelmúltban közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő sajtónyilatkozatát, amelyben hangsúlyozta, hogy "Önfényező propaganda helyett a fiatalokra költsön a kormány!" címmel. A mai napon újabb MSZP-s országgyűlési képviselő, Teleki László, az MSZP nemzetiségi tagozatának elnöke adott ki nyilatkozatot az ifjusággal kapcsolatosan.A Demokrata Info a közelmúltban közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő sajtónyilatkozatát, amelyben hangsúlyozta, hogy "Önfényező propaganda helyett a fiatalokra költsön a kormány!" címmel. A mai napon újabb MSZP-s országgyűlési képviselő, Teleki László, az MSZP nemzetiségi tagozatának elnöke adott ki nyilatkozatot az ifjusággal kapcsolatosan.

  • A jövő évi költségvetés politikai veszélyei

    A kormány tervei szerint a korábbiaknál jóval korábban, már április végéig benyújtják a 2017. évi költségvetést. Ezen túlmenően az is felvetődött, hogy a 2001-2002-eshez hasonlóan kétéves költségvetés készüljön, ezt azonban egyelőre cáfolja a kormány. Bár kétéves költségvetés most nem lesz, de sok olyan peremfeltételt szabott magának a kabinet, amit teljesítenie kell. Ezeket szedte össze a Policy Agenda és nézte meg elemzésében ezek politikai kockázatát.A kormány tervei szerint a korábbiaknál jóval korábban, már április végéig benyújtják a 2017. évi költségvetést. Ezen túlmenően az is felvetődött, hogy a 2001-2002-eshez hasonlóan kétéves költségvetés készüljön, ezt azonban egyelőre cáfolja a kormány. Bár kétéves költségvetés most nem lesz, de sok olyan peremfeltételt szabott magának a kabinet, amit teljesítenie kell. Ezeket szedte össze a Policy Agenda és nézte meg elemzésében ezek politikai kockázatát.

  • A kétharmad elvesztése után

    2015 tavaszán elvesztette kétharmados többségét a parlamentben a Fidesz-KDNP. Ennek hatására több olyan jogalkotási kérdés volt az elmúlt hónapokban, ahol valódi alkuhelyzetbe került a kormány, illetve kormánypártok, ha a szándékaikat keresztül szerették volna vinni. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy miképpen működött a rendszer kétharmados többség nélkül. 2015 tavaszán elvesztette kétharmados többségét a parlamentben a Fidesz-KDNP. Ennek hatására több olyan jogalkotási kérdés volt az elmúlt hónapokban, ahol valódi alkuhelyzetbe került a kormány, illetve kormánypártok, ha a szándékaikat keresztül szerették volna vinni. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy miképpen működött a rendszer kétharmados többség nélkül. 

  • A kisgazdák kálváriája

    Lapunk publicistáka a Kisgazdapárt történetével szeretné demonstrálni, hogy a rendszerváltás kezdetétől fogva a politikai vezető osztály saját érdekei szerint manipulálta a közvéleményt, befolyásolta a választásokat, és így folyamatában hamis adatokra épül a következő választás is.Lapunk publicistája a Kisgazdapárt történetével szeretné demonstrálni, hogy a rendszerváltás kezdetétől fogva a politikai vezető osztály saját érdekei szerint manipulálta a közvéleményt, befolyásolta a választásokat, és így folyamatában hamis adatokra épül a következő választás is.

  • A kormányzás hiánya tovább növeli a feszültséget

    Ebben a kormányzati ciklusban több olyan botrány volt, amely a kormánypártokon belül is feszültséget gerjesztett. Ezeknek a végén vagy kénytelen volt a kormány hátraarcot csinálni, vagy végigvitték ugyan a tervezett lépéseket, de a negatív következményekkel nem tudtak mit kezdeni. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy milyen ügyek várhatóak az elkövetkező időszakban, amelyek törést okozhatnak a Fideszen belül.Ebben a kormányzati ciklusban több olyan botrány volt, amely a kormánypártokon belül is feszültséget gerjesztett. Ezeknek a végén vagy kénytelen volt a kormány hátraarcot csinálni, vagy végigvitték ugyan a tervezett lépéseket, de a negatív következményekkel nem tudtak mit kezdeni. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy milyen ügyek várhatóak az elkövetkező időszakban, amelyek törést okozhatnak a Fideszen belül.

  • A közmédia nem közvetíti a Parlamentből a költségvetési vitát

    Bárándy Gergely, a Magyar Országgyűlés Törvényalkotási Bizottság alelnöke sajtónyilatkozatában erősen bírálta az MTVA vezetőit. Bárándy Gergely szerint "elfogadhatatlan, hogy a magát évi 80 milliárd forint közpénzből fenntartó állami média nem hajlandó a költségvetés vitájának közvetítésére!"Bárándy Gergely, a Magyar Országgyűlés Törvényalkotási Bizottság alelnöke sajtónyilatkozatában erősen bírálta az MTVA vezetőit. Bárándy Gergely szerint "elfogadhatatlan, hogy a magát évi 80 milliárd forint közpénzből fenntartó állami média nem hajlandó a költségvetés vitájának közvetítésére!"

  • A közmunkásoknak is jár a fizetésemelés!

    A Közmunkás Szakszervezet elnöksége sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy "a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb munkavállalók fizetése idén minden korábbinál kevesebbet fog érni. A Közmunkás Szakszervezet legalább a 2016-os minimálbér-emeléssel megegyező fizetésemelést követel a 300 ezer közmunkásnak!"A Közmunkás Szakszervezet elnöksége a mai napon sajtónyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy "a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb munkavállalók fizetése idén minden korábbinál kevesebbet fog érni. A Közmunkás Szakszervezet legalább a 2016-os minimálbér-emeléssel megegyező fizetésemelést követel a 300 ezer közmunkásnak!"

  • A köztársasági elnök védje meg a hazát!

    A demokratikus ellenzék és a civilek mindeddig eredménytelenül követelték a kormánytól és az országgyűléstől, hogy számolják fel a maffiaállamot, távolítsák el a korrupció gyanújába keveredett politikusokat és köztisztviselőket, valamint állítsák helyre a tisztakezű jogállamot.A demokratikus ellenzék és a civilek mindeddig eredménytelenül követelték a kormánytól és az országgyűléstől, hogy számolják fel a maffiaállamot, távolítsák el a korrupció gyanújába keveredett politikusokat és köztisztviselőket, valamint állítsák helyre a tisztakezű jogállamot.

  • A köztisztviselők napjára

    Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő a köztisztviselők napja alkalmából sajtónyilatkozatot adott ki. Ebben hangsúlyozta, hogy "Az MSZP továbbra is 50 százalékos béremelést követel a közszférában, és százezer forintra emelnénk a nettó minimálbért."Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő a köztisztviselők napja alkalmából sajtónyilatkozatot adott ki. Ebben hangsúlyozta, hogy "Az MSZP továbbra is 50 százalékos béremelést követel a közszférában, és százezer forintra emelnénk a nettó minimálbért."

  • A legsötétebb időket idézi a Fidesz-KDNP menekültügyi eljárása

    Az Együtt azonnali választ követel a Fidesz-KDNP kormányától: valóban kívülről lezárt vagonokban szállítják a menekülteket vasúton? Az Együtt szerint, ha a hír igaz, az eljárás Magyarország legsötétebb korszakát idézi.

  • A magyar lakosság több, mint egyharmada vall antiszemita előítéleteket

    Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket egy kutatásra, amely tavaly jelent meg. Olvasónk a "Mai antiszemitizmus"  című cikkünk kapcsán jelezte, hogy a kutatás, amelynek a címe "Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban – 2015. év" válaszol a publicistánk által felvetett kérdésre. Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket egy kutatásra, amely tavaly jelent meg. Olvasónk a "Mai antiszemitizmus"  című cikkünk kapcsán jelezte, hogy a kutatás, amelynek a címe "Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban – 2015. év"válaszol a publicistánk által felvetett kérdésre.