Joomla Free Template by FatCow Hosting

Ne politikusok ötleteljenek az új budapesti kórházról!

 Komáromi Zoltán háziorvos-egészségpolitikus, az Együtt elnökségi tagja szerint a volt OPNI épülete nem alkalmas az új budapesti kórház üzemeltetésére. Komáromi Zoltán sajtónyilatkozatában azt követeli a budapesti fideszesektől, hogy ne politikai, hanem szakmai szempontok alapján döntsenek az új kórház létesítéséről.Komáromi Zoltán háziorvos-egészségpolitikus, az Együtt elnökségi tagja szerint a volt OPNI épülete nem alkalmas az új budapesti kórház üzemeltetésére. Komáromi Zoltán sajtónyilatkozatában azt követeli a budapesti fideszesektől, hogy ne politikai, hanem szakmai szempontok alapján döntsenek az új kórház létesítéséről.

Komáromi Zoltán sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a NapiGazdaság.hu információi szerint az utóbbi időszak legélesebb vitája alakult ki a Fidesz budapesti vezetői, között az új, állami szuperkórház ügyében. A lap azt írja, az álláspontok annyira távol állnak egymástól, hogy egyelőre abban sem sikerült megegyezniük, hogy Pesten vagy Budán kapjon helyet a létesítmény.

Komáromi Zoltán az Együtt nevében felszólította "a Fidesz budapesti főembereit, hogy politikusi ötletelés és érdekek mérlegelése helyett az érintettek és a hozzáértő szakemberek bevonásával döntsenek arról, mely meglévő kórházak felújítására, új tömbök létesítésére, és mindezek mellett milyen funkciójú új kórházra van szükség. A volt OPNI épülete erre a célra semmiképpen sem alkalmas."

Komáromi Zoltán ehhez hozzátette, hogy "az egészség-gazdaságtan azon közgazdasági módszerek alkalmazása az egészségügy területén, ami biztosítja, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások optimális allokációját elősegítsük. Ajánlom ezt a fővárosi Fidesz-vezetők figyelmébe."

Budapest, 2015. május 12.