Joomla Free Template by FatCow Hosting

Egyre szorosabb

Lungshan temple taipei taipei eKevés példa van arra, hogy egy Magyarország fele nagyságú országban (még ha a lakosság létszáma meg is haladja Magyarország lakosságának a kétszeresét), ha választásokat tartanak, arra az egész világ odafigyeljen. Tajpeji tudósítás.

 

Érthető az érdeklődés, hiszen a közvélekedés szerint a választás eldöntheti, hogy béke lesz-e a tajvani szoros vidékén, fennmarad-e a rendkívül kiegyensúlyozott status quo, vagy ellenkezőleg, a győztes független állammá nyilvánítja Tajvant, ehhez kivívja Peking haragját, aminek következtében a katonai konfliktust sem lehet kizárni. Márpedig, ha belegondolunk abba, hogy Tajvan integritását az USA garantálja, a választás tétje végső soron egy USA és Kína közötti katonai konfliktus.

Csudát. Tajvan helyzete valóban borotvaélen táncol, és ennek megbolygatása senkinek sem érdeke. Ez a kiélezett helyzet annak következménye, hogy a 1949-ben a kínai polgárháborút követően, amely a kommunisták kiütéses győzelmével zárult, a bukott kínai vezetés Csang Kaj-sekkel az élen Tajvan szigetére menekült. Csang Kaj-sek érthető felfogásában Kína kommunista kormánya nem volt legitim, így haláláig nem adta fel ambícióját, hogy ha kell, katonai erővel is visszafoglalja hazáját, minden esetre addig is ragaszkodott ahhoz, hogy ő képviseli egész Kínát. Tajvan hivatalos neve máig Kínai Köztársaság, és amúgy az ENSZ-ben 1971-ig valóban egész Kínát képviselte. 1971-ben Kínát felvették az ENSZ-be, Tajvant pedig kizárták, így Csang Kaj-sek Kína visszafoglalását célul tűző ambíciójával lényegében egyedül maradt, viszont cserébe az USA segítséget nyújt neki a kínai esetleges agresszióval szemben.

A dolog ma úgy áll, hogy Kína a saját részének tekinti Tajvant, de túl azon, hogy a nemzetközi színtéren teljesen elszigeteli, ennek érdekében nem tesz érdemi lépést. Ezzel szemben Tajvan már nem tekinti saját részének Kínát, viszont délkelet Ázsia egyetlen valódi liberális demokráciáját okkal féltve legalábbis szeretné fenntartani a mostani de facto helyzetet.

Két párt verseng egymással: a ma hatalmon levő KMT (Kuomintang) és a DPP (Demokrata Progresszív Párt). Igazán érdekes a KMT magyar elnevezése: Kínai Nemzeti Párt, ez volt Csang Kaj-sek pártjának a neve még Tajvanra menekülése előtt, mi tagadás, már maga a név is ezernyi félreértésre adhat okot. Ám a Kína-politikával kapcsolatos előítéletek ennek a lehetséges félreértésnek éppen az ellenkezőjét mutatják.

A tajvani politika rendkívül - nocsak - mélyen, és sokrétűen megosztott. Először is, adott egy etnikai komponens. A KMT az 1949-ben idemenekült, és amúgy 1984-ig igen kemény diktatúrát gyakorló, tehát elnyomó kínaiak pártja, míg az 1986-ban megalakult DPP eredendően az őslakosok pártja. Ez önmagában is alkalmas mély sebek politikai célú feltörésére. S DPP nem él ezzel az eszközzel, és ezt okosan teszi, ezzel lehetővé téve, hogy egyre több korábbi KMT-szavazó válassza őket korábbi hagyományos KMT-szavazat helyett. Másodjára, a KMT az establishment pártja, a DPP valódi alulról szerveződő mozgalom. Harmadjára, és nyilván összefüggésben az előzővel, a KMT a nagytőke pártja, alig elképzelhető nagyságú pénzügyi háttérrel, míg a DPP az egyszerű embereké, lényegesen szűkösebb eszközökkel. Negyedszer, a KMT a múmiák pártja, a vezetése kiöregedett, a fiatalítást nem akarják vagy nem tudják megoldani, így csak a mostani választáson először szavazó 1,6 millió szavazó túlnyomó része a DPP-t választja. A felsoroltak mind igen erős identitásképző erővel bírnak, hozzájuk képest a Kína-politikában való különbség szinte elhanyagolható. Pedig messziről indultak. Míg a KMT egyetértett az egy-Kína elvvel, csak éppen fordítva képzelte el, tehát úgy, hogy Tajvan “bekebelezi” Kínát, addig a DPP az egy Kína és egy független Tajvan híve volt. Csakhogy amikor a DPP a korábbi kormányzása idején megindult a függetlenség felé vezető úton, a kontinentális Kína és a Tajvan közötti kapcsolatok oly mértékben megromlottak, hogy Kína még nem békés eszközök alkalmazását is kilátásba helyezte Kína területi integritásának védelmében.

A 2008-as kormányváltást követően a kommunista Kína és Tajvan közötti kapcsolatok viszont korábban soha nem látott mértékben javultak: megindult a kereskedelem és a beruházások, tajvaniak immár beutazhattak Kínába, és fordítva. Míg 10 évvel ezelőtt a Csang Kaj-sek által elhozott felbecsülhetetlen értéket képviselő kínai kincseknek helyet nyújtó Nemzeti Palota Múzeum kongott az ürességtől, ma mozdulni sem lehet a kontinentális kínai idelátogatók tömegétől. (A túloldalról érkezett turistákról érdemes megjegyezni, hogy a turistáskodás befejeztével vajon mit is csinálnak. Elmennek egy bárba inni egy jót? Esetleg moziba mennek? Dehogy. Bevetik magukat a szállodai szobájukba, és TV-t néznek. Ilyen műsort még soha nem láttak: itt élő műsorban vitatják a kormány politikáját, kritizálják a hatalmon lévőket. Ehhez fogható élvezetet sehol, senki még nem nyújtott turistáknak.) Ezzel együtt, a KMT lassan szembesült azzal a problémával, hogy a Kínai Népköztársaság, ahelyett, hogy a Szovjetunióhoz hasonlóan bedőlt volna, gazdaságilag, katonailag és politikailag korábban soha nem látott módon megerősödött. Térdre kényszerítése, a német egyesítés kínai utánzása a távoli jövőtől is messzebbre, a politikai értelemben vett semmikorra tolódott.

A DPP is tökéletesen megértette mozgásterét, nem véletlen, hogy a párt győzelme esetén főtitkárának első útja Washingtonba vezet, kétséget kizáróan azért, hogy megnyugtassa legfontosabb szövetségesét: nem kell konfliktustól tartani, legalábbis olyantól nem, amely Tajvanon múlik. Peking hozzáállását egy esetleges DPP-győzelemhez nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy a KMT-vel könnyebben tudnak szót érteni. A maga módján besegített a kampányba oly módon, hogy nemrégiben a Kínai Népköztársaság elnöke semleges területen, Szingapúrban találkozott Ma Jing-csiu tajvani elnökkel (KMT), akinek az elnöki mivoltát a találkozó során sem kellett idézőjelbe tennie, ami példa nélkül áll a két entitás történetében. Az persze más kérdés, hogy ezzel mennyire segített; azoknak, akik emlékeznek arra, hogy milyen eredménnyel járt, amikor az orosz vezetés akart besegíteni barátainak, okkal tamáskodnak.

A tajvani választó szeretné hazáját olyan messzire tudni a Népi Kínától, amennyire az csak lehetséges, éppen ezért egy ilyen magas szintű találkozásról sokaknak leginkább a görögök ajándéka jut az eszébe.

A választás előestéjén a DPP kampányközpontjában mozdulni is alig lehetett az önkéntesek és az idelátogatók hadától, míg a KMP központja kongott az ürességtől, mindössze néhány rendőr falatozott egy asztal körül Csang Kaj-sek ülőszobra tövében. Ez a kép pontosan visszaigazolta a közvélemény-kutatási adatokat. A győzelem mértéke így is meglepetést okozott, a DPP a kapott szavazatok kétszeresével kiütötte KMT-t, és a sziget történelmében először női elnököt adott a tajvaniaknak.

Hogy mi lesz ezután? Nos, másnap is felkel a nap. Elképzelhető, hogy a tajvani szoros két oldala között kialakul némi feszültség, de a konfliktus kiélezése nem érdeke sem Tajvannak, sem pedig a Kínai Népköztársaságnak. Kínának van épp elég gondja, hogy egyben tartsa roppant birodalmát a lázongó Tibettel, az éhező ujgurokkal és demokráciához szokott Hong Konggal. Ezek közül egyik sem lenne mérhető azzal a konfliktussal, amely Tajvan bekebelezését követné, egy megemészthetetlen púpot venne Kína a hátára. A tajvani választó nem is ettől tart, hanem leginkább arra lesz kíváncsi, hogy hazája képes lesz-e a gazdasági növekedést régi pompájára felhozni, csökken-e a munkanélküliség, és hozzá lehet-e jutni emberi áron egy lakáshoz Tajpejben, ahol a keresetek és az ingatlanpiaci árak közötti különbségek tekintetében Tajpejt Londonnál is drágább várossá teszik.

Más szóval: csupa unalmas dolgok a külföld számára. Ahogy az egy demokráciában lenni szokott.

Eörsi Mátyás
Tajpej


A szerkesztő megjegyzése: a cikk rövidített változata megjelent a Magyar Narancs  2016 / 3. számában (2016. 01. 21.). A fenti cikket teljes terjedelmében a szerző engedélyével közöljük.