Joomla Free Template by FatCow Hosting

Eladunk vagy elveszünk ez 2013-ban a magyar kis-közép vállalkozások létkérdése

Tényként állapítható meg, hogy azok a cégek, melyek 2013-ban nem fordítanak lényegesen nagyobb hangsúlyt saját értékesítési rendszerük fejlesztésére, azoktól a piacot és a vevőket el fogják venni azok, akik viszont megerősítik értékesítési rendszerüket. Több mint 120 magyar mikro és kis vállalkozás bevonásával az S & P Konzultársak tanácsadói szakmai szervezet 2012 decemberében végzett kérdőíves felmérésének eredménye támasztja alá ezt a súlyos megállapítást.

A kérdőívet kitöltő 122 vállalkozás jól reprezentálja a magyar mikro és KKV szektort méret, forgalom, létszám, tevékenység, területi elhelyezkedés és még külföldi tulajdoni részarány tekintetében is, ezért is fontos odafigyelni azokra a részletekre, melyek a 2012-es évi eredményekhez képest vizsgálja a 2013-as évre tervezett vállalati lépéseket.

 

 

A válaszadók közel fele (46%) 2012-t jobb üzleti évként élte meg, mint 2011-et, bár a cégek átlagos kapacitáskihasználtsága csak 67% volt. A szinte már unásig ismételt nehézségek ellenére (magas járulékok, kiismerhetetlen bürokrácia, kiszámíthatatlan szabályozás, szűkülő piac, gyilkos árverseny) szinte minden cég meg tudott nevezni valamit, amit sikerként könyvelt el 2012 kapcsán, és amire büszke.
2013-ban a cégek többsége (75%) egyértelműen növekedni és fejlődni szeretne (forgalom, vevőszám, nyereségesség, hatékonyság, ismertség tekintetében) és többségük (96%!) nem tervez további elbocsátásokat. A cégek 64%-a, a meglevő munkatársi gárdával szeretné elérni a tervezett növekedést, de 32% új munkatársakban is gondolkodik.

A tervezett növekedés alapjának a cégek közel fele (48,8%) egyértelműen a piacfejlesztést tekinti, azaz meglevő termékeit szeretné szélesebb körben, főként új vevők számára értékesíteni.

2013-ra tervezett legfontosabb feladatai között – a kitöltő cégek vezetői szerint - első helyen az értékesítés hatékonyságának javítása áll, amit szorosan követ még a cégvezetéssel, cégszervezéssel és cégirányítással kapcsolatos feladat.

Érdekes eredményt mutat, hogy a technikai és humán fejlesztés – különösen a vezetőké - egyre kevésbé szerepel a prioritások között. Azonban a piac méretének növekedésére nem nagyon van kilátás, a cégek is érzékelik, hogy ezt csak fókuszáltabb értékesítés fejlesztési munkával érhetik el. A kutatás részleteiből az is kiderül, hogy a szóban forgó cégek az értékesítés fejlesztés megoldásait milyen irányokban keresik.

A cégek erőforrásai 2013-ban sem lesznek korlátlanok, az S&P Konzultársak szerint az értékesítési rendszer cégre szabott komplex fejlesztése az ideális megoldás, hiszen ennek keretében a cégértékesítéssel kapcsolatos szűk keresztmetszetei (pl. piackutatás, termékfejlesztés, ügyfélkapcsolatok, marketing) kerülnek kitágításra, hogy a fókuszáltság következtében a lehető legkisebb befektetéssel, a lehető legnagyobb előrelépést lehessen megvalósítani.

Forrás: Mikro és KKV szektor kutatás-elemzés jelentés