Joomla Free Template by FatCow Hosting

Néhány ünnepi gondolat - a tűzijáték kilenckor fellobbanó fényei előtt

20988940 1720516044923248 3862483762271918850 o

A börtön vagy az átnevelő tábor már csupán a végeredmény. A diktatúrák sem ezzel indítanak, de az előzmények mindenki által jól láthatók: elegáns ügyvédi irodákban készülő törvények, jól szabott öltönyökben udvariaskodó kormányhivatalnokok, mindent – bármit! –megszavazó parlamenti képviselők jelölik ki a börtönhöz vezető utat. A fenyegetőzést és félelemkeltést elvégzik a diktatúra hűséges kutyái. És Magyarországon már mindegyik alkotórészből van elég – ügyvédből, kormányhivatalnokból, kutyából. Egyedül ellenállásból nincs. BRUCK ANDRÁS írása.

Pedig ma még lehet, és még érdemes is volna elkezdeni őszintén beszélni. Nem biztos ugyanis, hogy jövő ilyenkor is lesz rá mód. Azért akadnak kellemes meglepetések.
Bodnár Zoltán tavaly év végén hagyta ott a Fodor-féle Liberális Pártot. Azóta ritkábban hallani, viszont péntek délelőtt két fontos dolgot mondott ki a Klubrádióban. Az egyik, hogy ami itt van, az par excellence diktatúra, és hogyha Orbánék maradnak, akkor az „országot gazdaságilag is, politikailag is teljesen le fogják gyalulni, megszűnik a nyilvánosság, nem lesz Klubrádió, el fognak tűnni azok a bírák, akik ma még a törvény betűit követik – az égvilágon nem lesz semmi.”

Ez is csak egy vélemény, mégis ez volna az a hang, ami még megmenthetne minket, megmenthetné Magyarországot.
A másik dolog, amit a jeles jogi és pénzügyi szakember kimondott, hogy Fodor Gábor miatt hagyta ott a pártot. Fodor ugyanis szerinte ezt tartja az országot szétrohasztó miniszterelnöki módszerekről: „Orbán kormányoz, és időnként nem olyan eszközökkel, amilyeneket mi szeretünk, vagy amiket mi elfogadhatónak tartunk.”
Szóval, hogy nem kell ebből olyan nagy dolgot csinálni. Igen, biztos mi vagyunk túl finnyásak.

Fodor kétkulacsos játéka régóta nyilvánvaló, tudni róla, hogy elvek nélküli érdekpolitikus, viszont nagyon sok véleményformáló értelmiségi hasonló gondolatmenet mentén védi a rezsimet. Az ő érdekeik rejtettebbek, olykor nincsenek is, és sokszor csupán a félelem vezeti őket, amit viszont ügyesen tálalnak józan, bölcs véleményként. Nekik minden keményebb megfogalmazás meggondolatlanság vagy ostobaság, aminek elítélésére hajlandók is sokkal több energiát fordítani, mint ahányat a rezsim megbélyegzésére eddig összesen szántak.

Amikor például az ÉS-ben pár hete amellett érveltem (Miért nincs itt ellenállás?- 2017. július 14.), hogy a sorsunkat évtizedekre meghatározhatja, sikerül-e átvinni a köztudatba, hogy az Orbán-rendszer ma már inkább diktatúra, mint bármi más, arra a különféle fórumokon gúny, kioktatás, szőrszálhasogatás volt a válasz, a leggyakrabban elhallgatás.

Az említett pénteki adásban egyébként Bodnár egyetértően utalt erre az ÉS-beli cikkemre, és bár a keresztnevemet elvétette, a féloldalas írást pedig lekezelően „kis glosszának” nevezte, mégis köszönöm neki, hogy nem csak osztja nézetem, de még a nevemet is hajlandó volt a nyilvánosság előtt kiejteni.

Külön öröm, hogy a héten Nehéz-Posony Márton ügyvéd is jelezte, az elnyomás nyolcadik évében ő se kíván már terméketlen rendszer-definíciókkal bajlódni, és bátran levezette, hogy az Orbán-kormány „a jogi kontroll teljes felszámolására tör, a hatalom bármit megtehet a polgárokkal, cégekkel és a jogrendszerrel, és hogy egy ilyen rendszer nem tekinthető jogállami demokráciának, nyugodtan lehet diktatúrának vagy féldiktatúrának nevezni.”

Azért ez nagyon más hang, mint a szokásos értelmiségi csűrés-csavarás, amelynek a vége rendszerint az, hogy itt azért van demokrácia, mert az illető szabadon elmondhatja, hogy demokrácia van, igaz, annyit megenged, hogy kisebb szépséghibákkal.

Nem gondolom persze, hogy megtört a jég, és egy egyeztetett és koncentrált ellenzéki kommunikációs offenzíva hatására a szavazók jövő áprilisra tudni fogják, hogy a tét: diktatúra vagy szabadság, azaz Magyarország folytatódó haldoklása, vagy új esély. Még a Momentum fiataljai is mellébeszélnek, pedig, ha valakiktől, hát tőlük igazán elvárható lenne némi tisztafejű, célirányos radikalizmus. Vészhelyzetben szép számmal akadtak már példák felgyorsult érési ütemre, de a jelek szerint ők sem Eötvös és Deák politikusi étoszát örökölték, hanem Rogánét, Fodorét, Mesterházyét.

Jóllehet, biztos vagyok benne, hogy Orbánnak már kész tervei vannak 2018 utánra, és egyik se a nemzet gyarapításának szándékával készült, az nyilván nem fenyeget bennünket, amit a tömeggyilkos Sztálin ilyen figyelemreméltó tömörséggel foglalt össze: „A halál megoldás minden problémára, nincs ember, nincs probléma.”

Viszont jönnek majd az újabb, magasabb diktatúraszintek, de még azok se fognak az utcaképen, a hétköznapokon változtatni. A diktatúra orbáni formája valószínűleg soha nem fog odáig degenerálódni, hogy taxik helyett rabszállító autók álljanak a drosztokon, ellenben a hatalom újabb és újabb területekre nyomul majd be, a kontrollja egyre fojtogatóbb, kikerülhetetlenebb lesz. Egy újabb Fidesz-győzelem után Magyarország még az eddiginél is jobban ki lesz szolgáltatva Orbán kénye-kedvének, holott az már eddig is kizárólag növekvő nyomort, pusztulást, nemzeti elszigetelődést és szégyent hozott ránk.

Aki ezt még mindig nem látja, az vagy vak, vagy hazudik.

Ha pedig választanom kéne, hogy a Fidesz tegnap elhunyt tanácsadójának, Arthur J. Finkelsteinnek tulajdonítsam-e Orbánék legyőzhetetlenségét, vagy inkább a hazai értelmiség cinizmusának, dekadenciájának, akkor nem Finkelstein nevét említeném.

 

*
forrás: Bruck András facebook-oldala