Joomla Free Template by FatCow Hosting

Horthy és kultusza - A Fővezér


3.   A fővezér


Az őszirózsás forradalmat, és a Tanácsköztársaságot egyaránt „tomboló felfordulásnak”, a „cezaromániás zsidóság művének” tartotta, de Gömbös Gyula a kormány megbuktatására szőtt tervét megvalósíthatatlanként elutasította. Bethlen István kezdeményezésére keresték meg kenderesi birtokán, felajánlották a francia megszállás alatt, Szegeden alakult kormány hadügyminiszteri posztját. Az antant hatalmak ekkor még nem ismerték el Károlyi Gyula kormányát, amely le is mondott. Horthyt ezért miniszterség híján az alakuló nemzeti hadsereg fővezérének is kinevezték.
Tevékenységét egyszerre jellemezte önismeretre valló irónia: „a szárazföldi dolgokhoz annyit értek, mint ez a szék, amelyen ülök” és a hazafias pátosz: „Szegeden a magyar géniusz bontja ki szárnyait egy második honfoglaláshoz”. A magyar géniusz csak addig bonthatta szárnyait, ameddig az antant tűrte. A nemzeti hadsereg létszámát 1.300 főre korlátozták, tényleges haderő csak akkor vált belőle, amikor engedélyezték, hogy az Alföldről a meg nem szállt Dunántúlra vonuljanak.

Horthy, aki önmagát az egyenes, szótartó katonaember példájának tekintette, és akiről hívei is ilyen képet festettek ekkor először, de nem utoljára alaposan eltért ettől az ideáltól. Belgrádban, az amerikai nagykövetnek azt ígérte, hogy a Tanácsköztársaság bukása után demokratikus választásokat tartanak. Gömbös Gyulával és Héjjas Ivánnál ugyanakkor katonai diktatúrára törekedtek. Ugyanígy viselkedett a zsidó közösség vezetőivel, akiknek azt ígérte: „pogrom nem lesz, de néhányan fürödni fognak”, a különítményesek (Prónay, Héjjas, Ostenburg) asztaltársaságát pedig arra bíztatta „itt nem beszélni, cselekedni kell”. Bár örök hűséget esküdött IV. Károlynak, visszatérési kísérletét fegyverrel hiúsította meg.

A bizonytalan, kétértelmű helyzet, a tétováz és ravaszkodó fővezér  személyisége megnehezíti a kialakuló rendszer jellemzését. „A keresztény középosztály reprezentánsait magába foglaló radikális politikai csoportosulás (…) olyan Magyarországot képzelt el, amelyben megvalósulnak az antiliberalizmus, az antikommunizmus, az antiszemitizmus, a militarizmus, a nacionalizmus és irredentizmus eszméi” – írja Turbucz Dávid. Catherine Horel francia történész szerint „a tegnap világához” tartozott, eszményi céljának e világ restaurációját tartotta.
Horthy és rendszerének hangadói Trianon következményeiért Károlyi Mihályt és Kun Bélát tették felelőssé, megfeledkezve arról, hogy Károlyi éppen azért vonult vissza, majd emigrált, mert nem volt hajlandó elfogadni a diktátum feltételeit. (Tőle származik a később sokat ismételt Nem, nem, soha!  mondás). Kun Béla és társai bármennyi ostobaságot és bűnt követtek el, fegyverrel álltak ellen a megszálló csehszlovák és román csapatoknak.

A Nemzeti Hadsereget követő, ennek tisztjeiből alakult csapatok, a Fővezér ígérete ellenére pogromokat rendeztek mind az Alföldön, mind a Dunántúlon. Ezek áldozatai csak részben voltak zsidók. Budapestre érve tömegesen „úsztatták” az elfogott és megkínzott embereket, többek között a se nem zsidó, se nem kommunista Somogyi Bélát és Bacsó Bélát. Horthy az atrocitásokat „kiérdemelt büntetésnek” nevezte, Budapestre érkezve pedig a fővárost vádolta, amely szerinte: „sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözött”.

Ha nincs írásos bizonyíték arra, hogy Horthy maga rendelte volna el a
különítményesek bűntetteit, kijelentéseivel ezeket jóváhagyta, bátorította, még a második világháború után közzétett emlékirataiban is helyesnek és szükségesnek nyilvánította. Másfél évig tartott a fehérterror, mintegy 800-1.200 áldozatot szedett, nagyjából kétszer annyit, mint az ellenfelek és ártatlanok meggyilkolásában ugyancsak jeleskedő Lenin fiúk vörös terrorja.

A Nemzeti Hadsereg úgyszólván puskalövést sem adott le a vöröskatonákra, és egyáltalán nem a csehszlovák, román és  a szerb megszállókra. Ezeket az antant parancsolta a fegyverszüneti vonalak mögé. Ugyanezek tűrték Horthy hatalomra törését, majd támogatták kormányzóvá választását. A Fővezér kormányzóvá választásának előestéjén kijelentette: „az egész társaságot letartóztatja és kinevez olyan kormányt, amely hajlandó tárgyalni az antanttal”. Az antantnak valóban szükség volt valakire, aki a megcsonkított ország függetlenségének fejében elfogadja a trianoni békediktátumot. 

Szegedről Budapest felé haladva alakult ki a „nemzetmentő, országépítő” Horthy mítosza. „A fővezéri látogatások azonos rituálék szerint zajlottak –írja Turbucz Dávid. „A meglátogatott település nemzeti színekbe öltözött vasútállomásán fogadták és köszöntették Horthyt a katonai, polgári és egyházi előkelőségek (…) A díszmenetet követően a főtéren, a városházán, vagy a megyeházán újabb köszöntőbeszédek, szavalatok hangzottak el. E rituálé meghatározó elemeit alkották még a fővezéri beszédek, a helyőrség tisztelgő felvonulásai, a katonai díszszemlék, a tábori misék, a zászlószentelések, illetve a Horthy tiszteletére adott díszebédek és díszvacsorák is”.
Összefoglalásként mondhatnánk, hogy a fővezérből úgy lett kormányzó, majd nemzetmentő, az „új honfoglalás” feje, hogy az őt dicsőítő gesztusok kegyes elfogadásán kívül szinte semmit sem tett. Ha csak annyit nem, hogy az első honfoglalóra emlékeztető fehér lovon vonult be Budapestre és néhány más városba.