Joomla Free Template by FatCow Hosting

Egy vélemény, egy petíció kapcsán

A napokban Horthy rendszerének és kultuszának restaurációja elleni – a Magyar Köztársaság mellett síkra szálló – tiltakozás bocsáttatott közre: „Ne hagyjuk!” címmel. Az aláírók köre „népfrontos”, megrögzött liberálisoktól megújult örök-kommunistákig terjed. Jómagam szintén felsorakoztam. Ugyanakkor az alkalmat megfelelőnek gondolom arra, hogy megvizsgáljuk, a dolgok lényegét nézve mit is ér a jelenlegi tekintélyuralmi, szélső-nacionalista, nácizmussal-hungarizmussal kokettáló politikai-kormányzati szisztéma eltüntetése.

A fasiszta diktatúrához, de egy autoriter, korlátozottan parlamentáris kurzushoz rendelődő állam is a magántulajdon, a tőkeviszony védelmezője. A polgári demokratikus berendezkedést megjelenítő jogállam szintén. Mindegyik a különös érdek jegyében általános érdekűnek nyilvánított erőszakot gyakorol – a kapitalista (v)iszonyok fenntartásáért. Ám az erőszak mennyisége, intenzitása nem elhanyagolható szempont, konkrét formái és módjai egyáltalán nem közömbösek.

A – félperifériás/perifériás – régiónkat (benne országunkat) a világgazdasági centrumnak extraprofit forrásként alárendelő globalista-komprádor hazai nagytőke jogállami uralma enged fejlődési lehetőséget és némi önszerveződést a magyar társadalomnak, ellenben az egyre inkább formailag-intézményesen is diktatúrásodó (horthysta restaurációs jegyek!) nacionálburzsoá hatalom, legrosszabb alternatívájaként a refasizálódással, zárt, kiutat nem hagyó, általános katasztrófával fenyegető lokális történelmi variáns.

E – lényegi – realitásokat belátva, vagyis illúziókat nem táplálva, konkrét követendő nemzeti politikánk jelen politikai-társadalmi helyzetben: leváltani a mostani kormányzatot és rendszerét, minél radikálisabban újraalkotva a Köztársaságot, a polgári demokratikus Magyarországot. A következetes baloldal pedig, ebben az újrateremtésben, egyfelől megalkuvás, sőt megingás nélkül és nyílt sisakkal küzdjön azért, hogy legyen legális és érdemi pozíciója mind a tőkés társadalomban élés-boldogulás lehetőségeiért nem osztályárulóként síkraszálló bérmunkás-szerveződésnek (ideértve az inaktívak megvédését), mind a taktikai és stratégiai szintű antikapitalizmusnak, feloldva ekként Eduard Berstein hírhedt-nevezetes paradoxonját ("a mozgalom minden, a végcél semmi"), másfelől meg vállalja fel az antifasiszta ellenállás, a náci/nyilas/antiszemita/romaellenes, mindenféle rasszizmust elutasító politikai éberség motorjának szerepét. Amennyiben e baloldal e célokat hihetően vállalja, akkor forradalminak tudhatja magát, a fennálló viszonyok hiteles bírálójának, egyaránt küzdve a jelen anyagi és szellemi nyomora ellen és a végcélt elhomályosító, a polgári osztályérdekek javára manipuláló hamis tudattal szemben.

A fenti ország-prognózist a regionális és globális perspektívák egyaránt alátámasztják. Mert ha objektíve igaz a tétel, miszerint Közép-Kelet-Európában (Csehország és Szlovénia esetleges kivételével), de kiváltképpen Magyarországon, a félperifériához (maholnap perifériához) tartozás, a termelőerők szűkössége, a társadalmi termelési viszonyokon belüli gazdasági elkülönültség és a társadalom tagjainak elsöprő többségükben önérdekű magánszemélyként létezése miatt életképtelen mind a polgári demokrácia, illetve a hatalommegosztó jogállam, mind a kommünszocializmus, illetve a kommünállam (lényege: közvetlen demokrácia + termelők közösségeinek önigazgatása révén irányított gazdaság; legismertebb történelmi előzményei: Párizsi Kommün és szovjetek az orosz forradalmakban; a rendszerváltást követően iskolázódott generációknak – teoretikus felvetés: Marx, Engels, Lenin munkásságában), akkor eldöntendő alapkérdéssé válik, hogy van-e más alternatíva előttünk, mint a fasizálódás (végkifejletében valamiféle fasiszta jellegű állammal), avagy a baloldali antikapitalista fordulat, ám kikerülhetetlen beletorkolással egy bizonyos – természetesen redisztribútor uralkodó osztályos – államszocializmusba (amely természetszerűen ismét kudarcos). Amennyiben kiderül, hogy a jövőbeni társadalmi-gazdasági-kulturális-mentális változások eredőjeként a szélsőjobboldali tőkés politikai rendszertől, illetve a baloldali antikapitalista államdiktatúrától érdemileg különböző alternatíva nincs, bizony az esetben elkerülhetetlen régiónk és országunk történelmi-civilizációs katasztrófájával számolni.
Ugyanis ma már tudjuk, hogy a félperifériára szorítkozó antikapitalizmus mindenképpen államszocializmusba torkollik, amely elkerülhetetlenül saját osztályantagonizmust termel ki, szembeállítva az egyáltalán nem kvázi bérmunkássággal. Bebizonyosodott, az államszocializmus alkalmatlan arra, hogy utat képezzen az állam elhalásához (az állam elhalásának elméleti megfogalmazói: Marx, Engels, Lenin). Így viszont eleve hiábavaló a félperiférián messzebbre igyekezni, mint javítani a kapitalizmus élhetőségét.

Ha a dolgok – a majdani aktuális helyzet – logikája mégis túldobna bennünket ezen (miként az első világháború hatásaként az antifeudális-tőkellenes szocialista forradalmak és forradalomkísérletek a monopolkapitalizmus általános válságának talaján, kombinálódva a félperifériás-regionális civilizációs alulfejlettséggel, kapitalizálódási retardációkkal és frusztrációkkal), miközben az objektív feltételek továbbra is alkalmatlanok az államszocializmus meghaladására, az ekként bekövetkező állapot, megint e felismerésre jutunk, régiónk elkerülhetetlen, bekódolt történelmi tragédiája. Egy vagy több következő történelmi időre, számunkra lényegében befolyásolhatatlanul – bár új típusú módon – létrejön gyarmatszerű alárendelődésünk a világgazdaság centrumövezetének. Akár fasisztoid vagy tekintélyuralmi nemzeti kapitalista, akár komprádorkapitalista, akár államszocialista formában, de kiszolgáltatva a kapitalizmus globalitásának. Mindazonáltal, s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, Magyarországon (is) a tényleges fejlődés lehetőségét az instabilitást a jelenségek felszínén legmarkánsabban megtestesítő, hatalommegosztó politikai rendszerű, antinacionalista irányultságú és a liberalizmus piacgazdaságát alapelvként föl nem adó modell (komprádorkapitalista, illetve globalista) tartalmazza. Amit minden valamirevaló ténylegesen antikapitalista (vagyis baloldali) személynek és szerveződésnek (mozgalomnak, pártnak, egyesületnek) támogatnia kell – a nacionálburzsoá tekintélyuralommal szemben.

A rendszerkritikus baloldal nem feledheti a ma is érvényes marxi intést: „…az >elidegenülés< [kiemelés itt és tovább az idézetben – Marx és Engels által; a kapcsos zárójelekbe helyezett megjegyzések tőlem, F. Gy.] … két gyakorlati előfeltétellel szüntethető meg. Hogy >elviselhetetlen< hatalommá váljék, vagyis … az emberiség tömegét teljesen >tulajdonnélküliként< hozza létre … ellentmondásban a gazdagságnak és a műveltségnek egy meglevő világával [ez relatív, s nem csupán abszolút változásként értelmezhető!] – amely gazdagság és műveltség a termelőerők nagy megnövekedésért, fejlődésének magas fokát feltételezi; másrészt pedig a termelőerők e fejlődése …az emberek világtörténelmi – és nem helyi – létezésében meglevő empirikus exisztencia [sic!] … abszolút szükségszerű gyakorlati előfeltétel, mert nélküle csak a nélkülözést tennék általánossá, tehát az ínséggel szükségképpen ismét előállna az egész régi szemét [szar – Marx-Engels kéziratában sic!], továbbá csak a termelőerőknek ezzel az egyetemes fejlődésével tételeződik az emberek egyetemes érintkezése … Enélkül … a kommunizmus csak mint helyi jelenség létezhetnék … és … az érintkezés minden bővülése megszüntetné a helyi kommunizmust. A kommunizmus empirikusan csak az uralkodó [sic!] népek tetteként >egyszerre< és egyidejűleg lehetséges, ez pedig a termelőerő egyetemes fejlődését és a vele összefüggő világérintkezést előfeltételezi [ezt az elvi szempontot is figyelembe szükséges venni, amikor az Európai Uniót, az európai integráció gyakorlatát értékeljük!]. …olyan emberek tömege, akik pusztán munkások … előfeltételezi a világpiacot. A proletariátus tehát csak világtörténelmileg létezhetik, mint ahogy akciója, a kommunizmus egyáltalában csak mint >világtörténelmi< létezés lehet meg; mint az egyének világtörténelmi létezése, amely közvetlenül összekapcsolódik a
világtörténelemmel [internet!].” – lásd Marx és Engels: A német ideológia. In Marx és Engels válogatott művei. Első kötet. Kossuth Könyvkiadó, 1983. Budapest. 89. old.

Kérdezzük tehát, védhető-e a globalizálódással huzakodó, a nacionalista bezárkózást nemegyszer előnyben részesítő mai kormányzati rendszer? Lekicsinyelhető-e tőle való megszabadulásunk jelentősége? Amikor még mindig tele vagyunk feudális ballasztokkal…

Fekete György tanár